A legnagyobb tabu esküvői fronton – amiről szinte senki sem mer beszélni…

Vannak esküvők, amelyeket megtartanak.
És vannak esküvők, amelyeket nem….

Minden évben akad néhány fiatal, akik lázasan neki kezdenek az esküvői előkészületeknek, de számukra sosem jön el a nagy nap. Vagy legalább is nem akkor, amikorra megálmodták.
Teljesen objektív kimutatás erre vonatkozóan nincs. Hiszen hogyan is lehetne ezt mérni?
Ezért minden bizonnyal a teljesség feltárása nélkül – de az általam tapasztalt leggyakoribb okokról – ,mindenképp fontosnak tartom beszélni.

Tudom, igazából menekülnél. Nem is akarsz ilyen negatív dolgokról még csak hallani sem. Teljesen egyetértek veled!
Ha nem vagy érintve a témában, akkor én kérlek, hogy ezt most ne olvasd tovább

kép28

Ha maradtál, akkor pontosan fogod tudni miről, és miért beszélek…
Az esküvőd elmaradása, minden bizonnyal az egyik legtragikusabb dolog, ami csak történhetett veled. (feltéve, ha vártad….. )
Olyan mintha a világ össze esküdött volna ellened. Mintha minden csakis azért történne, hogy neked fájjon. Az egyik nap jön a másik után, te pedig valahol a való világ és a fejedben kavargó gondolatok között létezel. Se élő, se holt nem vagy. Csak visznek előre a lábaid, mégy , de nem értesz és érzékelsz semmit. Néha már a fájdalmat sem, ami néhány napja villámként hasított bele a szívedbe. Ez az állapot egy lét nélküli lét……
– Először el sem hiszed. – „Ez lehetetlen. Velem ez nem történhet meg.”
– Azután rettentően dühös, haragos vagy. Sokszor nem csak arra, azokra, akik szerinted mindezért felelősek. Hanem azokra is akik akár csak egy leheletnyivel jobban érzik magukat nálad.
– Majd elkezded keresni a bűnbakokat, akik szerinted felelősek ezért az egészért.
Ebben az első 3 fázisban képtelenség racionálisan gondolkodni. A folyamatosan felszínre kerülő negatív érzelmek, erős láncként fogják körbe, és fojtogatják az embert. Szinte megbénítanak. Azonban nem árt, ha résen vagy! Ezek a szintek olyanok, mint egy mocsár. Lassan süllyedsz csak, de nagyon nehéz kijönni belőle.
Biztosan Te is ismersz pl. olyan elvált embereket, akiket már 20 éve lehagytak, mégis azt a másikat szidják , minden erejükkel! Mit gondolsz, hol tartanának most, ha a másik szapulása helyett ezt az időt saját magukra „újraépítésére” fordították volna??????
A jó hírem ebben a negatív dagonyában lévőknek viszont az, hogy – bár nincs még vége az alagútnak -, de már kifele visz az út!

  • Amikor bűntudat gyötör, az már „ JÓ”!!!!
    Elérkeztél ugyanis az alagút feléhez. Bár az „én vagyok az oka” monológok sok-sok telesírt zsebkendőt szoktak eredményezni, és ilyenkor legjobb, ha egy barátnő is jelen van,mégis a feldolgozás folyamatának egy igen fontos állomása ez. Mert amikor a történtekért részben vagy egészben magadat kezded okolni, már legalább kifele engeded a „gőzt”. Nem csak vádolsz másokat, hanem helyzetértékelésbe kezdesz. De vigyázz: sem az önmarcangolás , sem az önsajnálat, sem pedig a szégyenkezés nem visz ki az alagútból. Éld meg ezeket az érzéseket, mert későbbi életedben sokat fogsz belőlük építkezni, bármilyen furcsa is. De ne időzz itt túl sokat, mert ez a fázis még csak a MOCSÁR széle.
  • Az 5. állomás a felelősség vállalás. Ez azonban nem azt jelenti, hogy kizárólag Te vagy a hibás. Hanem azt, hogy a történtek legalább egy része tőled függött. De az eseményekre való reakcióid, ahogy viselkedsz, az kizárólag a Te felelősséged.
    Ez a szakasz, a valódi ellenszere a vádaskodásnak! Ugyanis minél nagyobb mértékben vállalsz felelősséget, annál inkább fogod úgy érezni, hogy a dolgok tőled függenek. Tehát visszanyerted az irányítást az életed felett! Ettől a pillanattól leszel egyre boldogabb és pozitívabb.

Egy esküvő elmaradásának annyi oka lehet, ahány az elmaradt esküvő. A leggyakoribbak viszont elég közismertek:

kép29

  • Talán a legáltalánosabb a pár „ szétválása”. Legalább is kívül állóként, ezt szoktuk gondolni: „ Becsajozott, bepasizott” – intézik el rokonok és ismerősök egyetlen szóval a dolgot. De a feszín alatt azért mindig egy összetettebb történet bújik meg.
    Ezt most igazából nem is boncolgatnám, talán majd máskor.
    De egy dologban – az eset után néhány hónappal – a legtöbb megcsalt fél egyet szokott érteni: „jobb, hogy az esküvő előtt derült ki! „
  • A másik gyakori ok: a szülők elégedetlensége. Ismét ahány család, annyi történet. De trénerként nekem mégis ez a „legfájóbb„ ok. Mert a szülők önzése, irányítási vágya, vagy, mert még mindig nem kezelik felnőttként a gyermeküket, juttatja a fiatalokat arra a döntésre, hogy egyszerűen elhagyják az esküvőt.
    A „nem hozzád való , „tönkre teszed az életed, ha hozzá mégy / elveszed” mondatokban ők ilyenkor röviden mindent össze foglalnak. Persze lehet, hogy igazuk is van. (Sőt van, aki néhány évre rá be is ismeri, hogy a szüleinek volt igaza. ) De ez a döntés ott, akkor is a tied. Felnőtt emberként, felelősséget vállalva Te fogsz igent, vagy nemet mondani.
    kép30
    Biztosan nem egyszerű egy szülőnek ölbe tett kézzel végig néznie, amikor – szerinte – a gyermeke a vesztébe rohan. Sem erőszakkal, sem kényszerrel, de legfőképp zsarolással nem mennek ilyenkor semmire. De egy dologra talán mégis: arra, hogy a gyermekük bizalmát és hitét irányukba elveszítsék . Alig van szülő- gyermek kapcsolat, ami egy ilyen „ felnőtt vagyok, de helyettem döntöttek/ rákényszerítettek ” szituációt túlélne jelentős lelki sérülés nélkül. Ezt majd főleg akkor jusson az eszedbe, amikor a Te gyermeked akar neked nem tetsző döntést hozni felnőttként…..
  • A család/ családok anyagi helyzetének drasztikus megromlása is sokszor oka a nagy nap elmaradásának. Bár azt hihetnénk, ezt csak a gazdasági válság hívta életre, de közel sem új keletű ok. Ez bekövetkezhet váratlanul, vagy lassan, de minél tovább van halogatva a döntés, annál jobban megviseli az érintetteket. Ha a szülők a finanszírozók, az Ő önbecsülésük, tekintélyük sérül rettenetesen. Képzeld csak magad a helyükbe. Te milyen lelki állapotban állnál a gyermeked elé, ezzel a hírrel: „ El kell halasztanotok az esküvőt…. „ – ha így alakult, ne haragudj rájuk. Szeresd őket, mert lehet, hogy ez nekik még nálad is jobban fáj…..
  • A közös élet elkezdésének elejét veheti számos más ok is.
    Egy el nem készült lakás, egy külföldön megkapott állás, egy betegség, vagy egy családtag elvesztése. Ezek mind-mind olyan tényezők, amelyek komolyan felvetik a kérdést: Megtartások- e az esküvőt?
    Óvakodnék mindenféle kéretlen tanács osztogatásától.
    De ne is várd ezt senkitől!
    A „ Te mit tennél a helyemben? „ kezdetű mondatokra ilyen esetben, jóérzésű ember nem felel konkrét válasszal.
    Egyrészt azért, mert – szerencsére – nincs a helyzetedben. Minden empatikus készség ellenére sem lehet tökéletes megoldást adni „kívülről”.
    Másrészt azért, mert ha volt is hasonló helyzetben az illető, a saját szituációjának a feldolgozottsági foka, a saját érzelmei fogják meghatározni a válaszát. Tehát semmiképpen sem számíthatsz objektív és racionális válaszra tőle.
    Főleg azért nem, mert érzelmi kérdéseknél nincs racionalizmus, és nincs objektivitás. Az érzelmi kérdés, az érzelmi kérdés. Igen erősen szubjektív, de főleg sokszor irracionális. Mások számár mindenképp……

A döntést neked / nektek kell meghoznod/ meghoznotok.

Sem ezt a lehetőséget, sem ennek a felelősségét nem lehet másra átruházni.
Egy biztos, és ez nyugtasson meg: nem Te vagy az első, akinek vagy így , vagy úgy, de elmaradt az esküvője. Nem Te vagy az első, aki legszívesebben kiszaladna a világból emiatt. És – szerencsére – nem Te leszel az első, aki túlél egy ilyen helyzetet.
Még az is megeshet, hogy néhány hónap vagy év múltán valakinek nagyon hálás leszel a történtekért….bármilyen hihetetlen is ez most.

Vélemény, hozzászólás?